Minden kultúrának, és szinte minden országnak megvan a maga kenyere. Most összeválogattuk a legérdekesebbeket.
Kenyér formája, elkészítésének módja nagyon sokat elárul a természeti és társadalmi környezetről.
Afrikában injera, khubz, ngome, Indiában bhakri, chapati, dosai, naan, pappad, paratha, puri, roti, Ázsiában sanchuisanda, khanom buang, roti canai, a Közel-Keleten aish mehahra, baladi, barbari, lavash, matzo, pita, sangak.
Ez csak néhány név, ami a kenyér sokszínűségére mutat rá. E nevek azonban nemcsak a kenyér különböző nyelvű megfelelői, hanem fajtabeli eltérésekre is utal, amelyekből már mi is sokat ismerhetünk és könnyen összekapcsolhatjuk más kultúrák gasztronómiájával.
Hazánkban ismert lehet az indiai puri, az izraeli matzo, az arab világ pitája, vagy a Dél-amerikai tortilla, amelyek mind-mind kenyérfélék.
A legismertebb talán a pizzakenyér, ami az olasz hagyományokból ered és zöldségekkel, húsfélékkel egyedi módon keverve és kisütve a világ egyik legismertebb és legváltozatosabb élelmiszerét a pizzát eredményezi.
A kenyér legősibb és máig nagyon elterjedt formája a lepénykenyér.
A régészek gyakran találtak olyan nagyméretű lapos edényeket, amelyekben feltehetően lepényeket lehetett sütni. A lepényből – azaz a kovásztalan kenyérből – fejlődött ki a kovászos kenyér.
A kenyér eredete mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben írásos formában megtalálható a mezopotán, asszír, egyiptomi, görög, római írásokban.
Megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben. A keresztény vallás különös tiszteletet adott a kenyérnek. A vallási szertartásokon a kovásztalan kenyér – az ostya – Jézus testét szimbolizálta.
A kenyér az idők folyamán a legfontosabb élelmiszer lett és értelmezésében az életfenntartás összes szükségletét jellemezte.
Gondoljunk csak a kenyérrel és sóval történő vendégfogadás szokására, a kenyere javát megevő idős emberre, vagy a kenyérgondokkal küszködő szegényekre.